Túrmezei Erzsébet ~ Az alkalom

Jön.. elmegy.. többé nem látod soha.
Szobádba száll, mint csillogó madár...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.

Úgy csillan meg, mint napfelkeltekor
a réten csillogó gyémántszemek...
s ha nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.

És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vad szemed.
Nem adtad akkor... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor... most már nem lehet.