A KESERŰ POHÁR

Mikor Gecsemáné kertjében Ő,
Krisztus, magát a földre vetette,
– sóhajtását itta a levegő,
és a forrás fájdalmát keseregte…
csillaghímes volt fenn az égi sátor…
S akkor, egy angyal Isten trónusától
sírva hozta éjen, homályon át
a fájdalomnak keserű poharát.

Villám hasított a sötétbe… s fényben
feltűnt a kereszt véres fája messze.
Millió kéz fogódzott a keresztbe.
Kezek, kezecskék, minden földi tájról…
kétségbe esett, utolsó reményben.
S fölötte szikrák ragyogtak: távol,
meg nem született lelkek milliárdja…
S köd gomolygott: az elhunytak imája,
akiknek teste régen porladott

S akkor Isten Fia, a Szeretett
teljességében felemelkedett:
'Legyen, Atyám, amint Te akarod!'
A hold szelíd fénye sugárzott felette.
Harmatos zöldben liliom fehérlett.
Kelyhéből az angyal halkan kilépett…
és megerősítette.

németből fordította ~ Túrmezei Erzsébet