AZ ÚJ FÜZET

Betelt a régi füzetem.
Ma este megnézegetem,
és holnap újat kezdhetek:
háromszázhatvanöt lapos,
ugyanilyen új füzetet.

Lemásolnám most szívesen
a régit, de nem tehetem.
Marad már, amilyen marad.
Ott a Mester kezével írt
sok 'láttam' a leckék alatt.
Sorakozik nem egy lapon
féligvégzett feladatom ...
a rendetlen, elégtelen ...

És ezt a régi füzetet
vizsgára vinni kell velem.
De holnap újat kezdhetek:
ugyanilyen új füzetet.
Tiszták, fehérek a lapok.
Nem szeretném elrontani.
Holnap már abba írhatok.

Talán ha jobban figyelek,
ha eztán korábban kelek,
frissebb leszek, igyekezem,
rendesebb lesz a feladat
és ügyesebb lesz a kezem.
Tollat fogok és leírom,
- ragyog a név a papíron - :
'Jézus nevében kezdem el.'

Tudom, hogy rest és rossz vagyok,
s úgy érzem, félni mégse kell.
Háromszázhatvanöt lapon
a leckét Vele írhatom.
Ő vezeti gyenge kezem.
'Jézus nevében kezdem el.'
Jézus nevében végezem.

Túrmezei Erzsébet

 

ÚJ ÉNEKET

Új éneket, újat!
minden reggel újat!
Új hajnal hasadtán
új titkok tárulnak.
Új virágok nyílnak,
ha régiek hullnak,
új öröm, új hála
ha sebek gyógyulnak.
Énekek ébrednek:
új ének az Úrnak!

Új éneket, újat:
új szívvel, élettel!
Üdét, mint a harmat!
frisset, mint a reggel!
Új kegyelem árad,
új hittel előre
csodáról-csodára,
erőről-erőre.
Remények csendülnek,
életek újulnak,
Énekek zendülnek,
új ének az Úrnak.

Túrmezei Erzsébet

 

JÖJJÖN AKÁRMI ~ ISTEN HATALMAS!

Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki élete estéje felé tart
és fél a haláltól?
Miért ez a félelem?

Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki szerettei halála miatt
kétségbeesik?
Miért ez a kétségbeesés?
Isten tud szenvedéseket elhordozó
erőt adni.

S ha megrokkant egészsége miatt
aggódik valaki,
miért ez az aggódás?
Jöjjön akármi: Isten hatalmas!

Ha napunk beborul,
és éjszakánk ezer éjfélnél sötétebb,
gondoljunk mindig arra,
hogy van a világban egy hatalmas,
áldó erő: Isten!

Ő utat tud mutatni a kilátástalanságban.
A sötét tegnapot
Ragyogó holnappá akarja változtatni –
S végül az Örökkévalóság
Ragyogó reggelévé.

Martin Luther King – Túrmezei Erzsébet

Túrmezei Erzsébet ~ Amerre most jár

Annyi szívben felébred valami
hívogató vágy: útra kelni egyszer.
Járni, amerre Jézus lába járt.
Látni a Golgotát látó szemekkel.
Hallgatni az olajfák suttogó
beszédét… azt a titkos, bús beszédet.
A szent helyen, hol imádkozva vérzett,
belenézni a holdas éjszakába.
Ellátogatni kis Betániába,
mindenüvé, amerre elhaladt.
És lélekben királlyá gazdagodni
a szent, ezer emlékű út alatt.

Nekem ez a vágy idegen maradt.
Más volt a vágyam: Nőtt… növekedett…
lett belőle sóvárgás, akarat,
követelés: egyedül arra menni,
amerre Jézus lába most halad.

Nem von a régi csodák földje.
Új csodák életföldje vár.
Feltámadást, erőt ujjongva hirdet
a százvirágba zsendülő határ.
S az élő Krisztus feltámadva jár.
Magyar nyomort gyógyít. 

Édestestvérem
vak szemét nyitja színre, fényre meg.
S bár útait szememmel el nem érem,
A lelkemen sejtésük átremeg.

Mért mennék messze, idegen vidékre
keresni, földi útja merre vitt?
Most akarom a lépteit követni:
Az élő Krisztus lépteit.

ISTEN MŰHELYÉBEN

Olyan jó élni Isten műhelyében,
ott formáltatni hűséges kezében
kemény vésővel, döngő kalapáccsal,
szerető, szelíd, szent simogatással.

Látni, hogy íme szobrok száza készül,
néhány vonással naponta egészül.
A Mester keze percre sem pihen meg.
Eszközei munkálnak, nem pihennek.

Tudni, hogy kemény, ormótlan kő voltam,
akaratjára soha nem hajoltam,
dacos énemről lepattant a véső.
És hálát adni, hogy még most sem késő.

Csodálni Őt, amint szeretve fárad,
amint nem sajnál drága életárat
odaadni, értem és odaadni másért:
egy megtörésért, hozzáfordulásért.

Csodálni Őt, ki annyi büszke lelket
szeretetével örök rabul ejtett.
Sziklatömböket döntött le a porba,
hogy átformálja szépséges szoborba.

Igen, csodálom Őt. Csak Őt csodálom.

Túrmezei Erzsébet

NEM MONDOTT FEL NEKEM

Szolgálatára angyalok sietnek,
Parancsol viharoknak és szeleknek.
Megérteni, felfogni nem lehet,
Hogy meglátott, parányi porszemet,
És szolgálatába vett.

Szívemben ujjongva dalol a hála.
Kerek világon nincs jobb gazda Nála!
Mikor szolgálatába fogadott,
Nem csak munkát, drága feladatot,
Erőt is Ő adott.

Szent lelkét adta, segítsen, vezessen,
Sürgessen: soha ne időzzek resten.
Tekintete rajtam volt szüntelen,
Mindenre elég volt a kegyelem.
maga járt velem!

Talált volna annyi hűségesebbet,
Parancsainak engedelmesebbet...
Csoda irgalmát áldja énekem,
Hogy szolgálhattam hosszú éveken,
És nem mondott fel nekem.

Pedig annyiszor megtehette volna!
S én szegény, gyenge, engedetlen szolga
Türelmét, irgalmát dicsérhetem...
Mert ezután sem mond fel... sohasem!
Övé az életem!

Túrmezei Erzsébet

 

ISTEN KÖZELSÉGE

Egy Valaki kísér téged,
Bárhol leszel.
Vezérel tekintetével,
Soha nem feled el.

Egy Valaki ismeri minden vágyad,
Minden fájdalmadat.
Számon tartja minden könnyed,
Ismeri magányodat.

Egy Valaki segít hordozni
Minden terhedet,
Átölel szeretetével
Ott van mindig veled.

Őreá bízhatod bátran
Minden ínséged,
Hiszen Ő már legyőzött
Halált, sötétséget.

Őhozzá sose viszed hiába
Fájdalmadat!
Mindig van számodra áldása,
Mindig veled marad.

Kathe Walter ~ németből Túrmezezi Erzsébet

MÉG NEM MINDEN!

Ahogyan minden reggel újra
felkel a nap, és új fényt, meleget,
új aranytakarót borít a földre,
és megköszönhettem a tegnapot,
de minden reggel újat várhatok:
Krisztusom, úgy járhatok Teveled.

Már tegnap láttalak.
Leborulhattam kereszted alatt,
Bocsánatod csodáját ízlelhettem,
Eged ragyogva kitárult felettem.
Hálás örömmel szolgálhattalak,
Legnagyobbat kicsinyedben,.
S ma új fényben ragyog arcod felettem,
ma új csodád borát kóstolhatom.
S ámulva látom, hogy ez még nem minden!

Mintha könnyű fecskeszárny lenne lelkem,
s amennyit máig megtaláltam-leltem,
csak csepp lenne a tenger tüköréről
Röptömben azt a cseppet fölemeltem,
s már az a csepp is csodát tett velem,
De Te vagy a tenger! Kimeríthetetlen
és végtelen!

Tegnap úgy láttam: megismertelek.
Ma új fényben ragyog rám reggeled.
S még nagyobb, még fenségesebb leszel.
ha holnap találkozom Teveled.
Erőidből, csodálatos magadból
minden új nap újat kínálsz nekem.
Kis patak, feléd, a tenger felé
siet az életem,
míg szépségedet, végtelen valódat
színről színre szemlélhetem.

 

 Túrmezei Erzsébet

Túrmezei Erzsébet ~ Hiszek a szeretetben

Fehér szobánkban napsugarak járnak.
Kék őszi ég, nincs rajt egy kósza felleg.
Szívemben boldog, halk dallamok kelnek:
Hiszek a szeretetben.

Valamit kérve kértem, várva vártam,
s úgy tusakodtam a keserű 'nem'-mel.
Most bízom, s várok békén, türelemmel.
Hiszek a szeretetben.

Hiszek benne, ha nem látom, ha látom,
Hiszek, ha ad és hogyha 'nem'-mel éget.
Nem ismerek mélységesebb mélységet.
Hiszek a szeretetben.

Tudom, hogy enyém. És tudom: a létem
Szétosztogatni édes kötelesség!
Hogy mások is ujjongva hirdessék:
Hiszek a szeretetben.

 AZOK A PERCEK

Mea culpa… Most mind eszembe jutnak,
porbahullt percek, hiába-szavak,
– itt egy kicsi, ott egy kicsi –
melyek finoman, halkan hullanak
a tiszta, éber lelkiismeretre,
lopódzkodó semmicske porszemek.
 

Itt egy kicsi, ott egy kicsi…
Az ember észre sem veszi…
Az óra siet vagy késik
és meg-megáll, nem hallod percegésit.
Odaviszed az óramíveshez,
ki megtisztítja, visszaadja.
 

Mea culpa… a lelkem megragadja
a fájdalom. Ó, vinném már, viszem.
Fel Golgotára, ott lesz újra tiszta.
Valami mégis úgy sajog… hiszen
azok a percek… sose térnek vissza.

Túrmezei Erzsébet